LÉTAVÉRTESI BOREKO JUDO KLUB

Haja János vagyok, a BOREKO Judo Klub alapítója és vezetője. Az egyéni sikerek mellett többszörös bajnokként, kétszeres világbajnoki ezüstérmesként, büszke vagyok arra, hogy egy 50 fős – egyébként létszámát tekintve folyamatosan bővülő – javarészt gyerekekből és fiatalokból álló csapatot taníthatok, edzhetek, és készíthetek fel hazai és nemzetközi versenyekre. Ezen megmérettetéseken fantasztikus eredményeket értek el versenyzőink, és biztos vagyok abban, hogy a jövőben további sok csodás élménnyel fogunk gazdagodni.

Nagy álmaim vannak a judo területén, amelyeket – ismerve az Egyesület vezetőségét – meg is fogok tudni valósítani.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Dobbantó” sportpályázat keretén belül 2021 június 26-án a Boreko Egyesület, valamint a Létavértes 97. Sport Klub Egyesület szervezésében megrendezésre került a Magyar-Román Judo Gála. A rendezvény nagyszámú érdeklődés mellett, kiváló hangulatban zajlott le. Külön öröm volt látni és tapasztalni, hogy a koronavírus okozta nehézségek ellenére milyen sokan
érkeztek Romániából is a résztvevők. A rendezvényen közös technikai és erőnléti edzések, motivációs tréning valamint bemutatók valósultak meg Haja János judo edző és Bodnár Robin egyesületi elnök vezetésével. A rendezvény sikere azt mutatja, hogy a sport, legyen szó bármilyen nehézségről is, legyőzhetetlen. A rendezvény végén meghívott vendégeink okleveleket és ajándékokat adtak át a résztvevőknek, valamint közösen fogyasztottuk el a finom ebédet. Célunk sok hasonló – nemzetközi összefogáson alapuló – rendezvény megtartása a jövőben is.

2021-es évben miskolcon rendezett regionális judo versenyen vettünk részt, melyen a következő eredmények születtek:

Diák c korosztály:

Szilágyi Zsolt 29 kg 1. hely

Rácz Melissza 25 kg 1. hely

Diák B korosztály

Bágya Trisztán 30 kg 2. hely

Tököli Attila 33 kg 3. hely

Diák Á korosztály

Sass Levente 40 kg 2. hely

Bartos Kristóf 44 kg 3. hely

Serdülő korosztály

Laczi Richárd 55 kg 1. hely

Belényesi Dániel 60 kg 1. hely

Orbán Töhötöm 65 kg 2. hely

Kustor Máté 81 kg 5.hely

Kustor Zsombor +81 kg helyezetlen

A következő utánpótlás megmérettetésre 2022. február vége Miskolc diákolimpia.

Haja János következő versenye 2022. májusban Román nagydíj Satu-Mare.

Bemutatón a Boreko judo-sai az óvodában.

2021. évben

2021.évi Hungárian masters judo nemzetközi versenyen, ahol ezüstérmes lettem. A döntőbe a román születésű, de osztrák színekben induló Európa és világbajnok Rusutol intésekkel kaptam ki.

2021.évben ismét megrendezésre került a Létavértes, Székelyhíd közös rendezésű dzsudó gála a magyar román sport kapcsolat építése céljából, a Boreko Egyesület támogatásával. A gálát szponzorálták: Boreko elnöke Bodnár Robin, Pannónia ásványvíz KFT tulajdonosa Nagy Gyula, Force 2020 KFT tulajdonosa Nagy Attila. A gálán nagy létszámmal jelentek meg a sportolók. Ez a hagyomány már több éve elkezdődött és az elkövetkezendő években is  folytatódni fog. A gála Haja János világbajnoki ezüstérmes Judo edző bemelegítésével kezdődött, majd gurulások, eséstechnikák követketek. Majd páros gyakorlatokat vezényelt a mester.  Ezután laza küzdelmek következtek. Nagy sikerű bemutatóval kombinált gyakorlás következett Bodnár Robin vezetésével.  Végül következtek az egyesületek életében szerepet játszók elismerése, oklevelek átadása, fotózás. Októbertől a dzsudó tanfolyamok Székelyhídon folytatódni fognak, várunk szeretettel minden érdeklődőt a lícium tornatermében.

Haja János – IJF Judo World Championships 2014. Malaga

A Boreko Judo Egyesület Eredményei :

A BOREKO Judo Egyesület versenyzői rendkívül sikeresen szerepeltek különböző versenyeken. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. A BOREKO Judo Egyesület Eredményei : Megyei Diákolimpia , Debrecen január 23. 10 egyesület 100 versenyző Eredmények : 25 kg : 2. Bartos Kristóf , 3. Balázs Kristóf 40 kg : 1. Tordai Jenő , 2. Aranyosi Kristóf 44 kg : 1. Papp Levente 48 kg : 1. Rézműves István 55 kg : 1. Mezei Demeter 70 kg : 1. Rézműves Lőrinc Területi Diákolimpia , Miskolc február 6. 20 egyesület 250 versenyző Eredmények : 40 kg : 3.Tordai Jenő 48 kg : 3. Rézműves István 50 kg : 2. Mezei Demeter 70 kg : 2. Rézműves Lőrinc

Miskolci Judo Diákolimpia 2019. február 20.

A BOREKO Egyesület Létavértesen működő Judo Klubja szenzációs eredményeket ért el a 2019. február 9-én Miskolcon megrendezett Regionális Judo Diákolimpián. Versenyzőink közül Juhász Dominik 50 kg súlycsoportban első lett, míg Kustor Zsombor 55 kg, Kovács Maja 63 kg súlycsoportokban második helyezést ért el. Kiss Tamás versenyzőnk a 40 kg súlycsoportban harmadik lett. Teljesítményükhöz gratulálunk. Ezennel köszönjük Haja János egyesületi tagunknak, a BOREKO Judo Klub vezetőjének az eredményes felkészítést. További eredményes versenyzésükhöz sok sikert kívánunk.

A júniusban megrendezendő létavértesi judo edzőtábor már szervezés alatt van. A Haja János vezette judo edzések mellett Rehó János gazdasági vezető, DTC csapatkapitány labdarúgó edzést, valamint Bodnár Robin elnök motivációs tréninget és erőnléti edzéseket fog tartani a fiatal részvevőknek.

BOREKO Judo Gála (2018.12.15)

2018.12.15-én Létavértesen a helyi Sportcentrumban megrendezésre került a BOREKO Judo Gála egyesületünk szervezésében. A rendezvényen részt vettek a BOREKO judosain kívűl Monostorpályi,Kismarja,Berettyóújfalu,Székelyhíd csapatai is. A gála díszvendége volt Madarász Tamás olimpikon, aki az est főmérkőzéseként Haja János tagunkkal, a BOREKO Egyesület világbajnoki ezüstérmes cselgáncsozójával küzdött meg. BOREKO judosai szép sikereket értek el. Az egyesület elnöke, Bodnár Robin személyes anyagi szponzorációval támogatta a rendezvényt.