HOPELAND

Kedves Fiatal Barátunk!

Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor már bizonyára megismerkedtél Millával, Arnolddal és Daviddel, akik a Hopeland című elbeszélés szereplői. Ha nem, az sem baj, mert az első fejezet szövegét elolvashatod ebben a menüpontban. Ők hárman, a felnőtt barátaik és rokonaik segítségével nagy hőstettet hajtottak végre. Hopeland város lakosai napokig csak róluk beszéltek, a polgármester asszony pedig kitüntette őket. A nagy ünneplés közepette majdnem megfeledkeztek az állatokról, akiket egyelőre egy menhelyre szállítottak. Hogy milyen állatokról? Hosszú magyarázat helyett jobb lesz, ha elolvasod az egész történetet! Akkor megismered Maria nénit is, aki a polgármester asszony édesanyja és Jasmine nagymamája. Ő javasolta, hogy a város határában hozzanak létre egy vadasparkot, ahol az állatok a természetes élőhelyükhöz hasonló körülmények között élhetnek.

Ehhez viszont szükség van a Te segítségedre is! Hogyan tudsz segíteni?

Ezt megtudhatod abból, amit Maria néni, Milla, Arnold és David ismertet meg Veled és a társaiddal.

MARIA NÉNI

Kedves Gyerekek!

Remélem, Ti is egyetértetek abban, hogy az állatoknak olyan helyen kell élniük, ahol nem szenvednek, hanem jól érzik magukat. Ezért jutott eszünkbe, hogy a vadaspark lenne megfelelő számukra. Szerintetek is? Segítsétek ötleteitekkel ennek megvalósítását! Ne gondoljatok nagy dolgokra! Rajzoljatok, fessetek olyan állatokat, akiket szívesen látnátok a vadasparkban! A tervező kedvű gyerekek segíthetnek megtervezni, melyik állatnak milyen lakhelye legyen, stb. Minden kreatív ötlet érdekel bennünket! Azt azonban Ti is tudjátok, hogy ennek létrehozásához sok pénz szükséges. Ezért, a polgármester asszony kérésére olyan feladatokat is küldünk számotokra, amivel városi pénzt (BOERO) gyűjthetünk közösen, és létrehozhatjuk ezt az állatparadicsomot. Benne vagy a játékban? Ehhez nem kell más, mint hogy játssz velünk, ügyesen fejtsd meg az általunk küldött rejtvényeket, játékos feladatokat, és küldd el a saját ötleteidet!

ARNOLD

Én szeretek pontosan fogalmazni. Ezért elmondom Nektek, hogy a polgármester néni szerint 10.000 BOERO kell ahhoz, hogy létrehozhassuk a vadasparkot. Ugyanis nálunk a pénz neve: BOERO

Facebook : A BOREKO Facebook oldalán kövessétek a Hopeland bejegyzéseit!

MILLA

Képzeljétek el, hogy akik kiváló ötleteket, jó megoldásokat küldenek számunkra, azok jutalmakat is kapnak! Minden hónap végén jutalmazzuk azt a 3 gyereket, illetve azt az 1 csoportot, akik a legtöbb BOERO-t gyűjtötték az adott hónapban. Ráadásul, azok számára, akik rendszeresen játszanak velünk, és a legtöbb BOERO-t gyűjtik össze, év végén egy nagy meglepetést tartogatunk! Ugye, kíváncsiak vagytok, mi az? Megtudhatjátok, ha velünk tartatok! A nevetek felkerül a dicsőségtáblánkra is, ha szeretnétek ezt, és a szüleitek is hozzájárulnak ehhez.

DAVID

Mária néni, Milla és Arnold már elmondták a lényeges információkat, az viszont még fontos, hogy mind a négyen küldünk Nektek megoldandó feladatokat, amelyek a honlapunkon és a Facebookon is megjelennek legkésőbb az adott hónap 5. napjáig.

A megoldásokat és az ötleteiteket minden hónap 25-ig várjuk az Arnold által megadott címekre.

Még egy fontos információ: kaptok egy linket, ami a havi feladatokat tartalmazza. A HOPELAND című történet első fejezetét alább olvashatjátok, ez segít a feladatok megoldásában.

1. Fejezet

 

Milla és Arnold ikrek. Tizenkét évesek. Egy Hopeland nevű tengerparti kisvárosban élnek a szüleikkel. Mivel az apukájuk szülei is itt laknak, a gyerekek gyakran látogatják a két öreget. Nemcsak azért, mert nagymama finomabbnál finomabb süteményekkel várja őket, hanem azért is, mivel a házuk közvetlenül a kikötő mellett van.

Amikor csak tehetik, az ikrek innen indulnak biciklitúrára a parton. Most különösen sok idejük van erre, hiszen már egy hete megkezdődött a nyári iskolai szünet.

A szülők szinte mindig elfoglaltak a munkahelyükön. Az apa követte a családi hagyományokat, és orvos lett, mint nagyapa. Mára a helyi kórház legjobb sebésze.

Az anya a városi újságnál újságíró. Mindenről tud, ami a városban és a környékén történik.

Tegnap különleges dolog történt a család életében. Milla és Arnold szülei – hosszú évek után először – nyaralni mentek. A gyerekek nem is értették a helyzetet.

– Nyaralni?—húzta fel a szemöldökét Arnold. – De ugye nincs semmi baj?

– Nem mondanám komoly bajnak , hogy unjuk már a tengert, és pár napra a hegyekbe vágyunk- mondta apa nevetve.— A kórházban általában súlyosabb esetekkel szoktam találkozni.

De ezzel véget is ért a vidámság. Milla a szülei arcára pillantott, aztán odasúgta a bátyjának:

-Ajajj! Rosszat sejtek!

Arnoldnak nem volt ideje válaszolni, mert a húga által megjósolt „katasztrófa” bekövetkezett. Szüleik aggodalmas arccal, hosszasan kezdték sorolni az utasításaikat a távollétük idejére. Ezeknek az első része mindkettőjükre vonatkozott. Mit, mikor és mennyit egyenek, hánykor kell lefeküdniük aludni, hogyan kell fogat mosni, és még körülbelül tucatnyi szabályt hallgattak meg. De még nem volt vége! Csak ezután következtek a személyre szabott intelmek.

Millának elmondták, hogy ne keveredjen felelőtlen kalandokba, ne feleseljen a felnőttekkel, és főleg ne vitatkozzon a korához képest komoly gondolkozású testvérével.

Arnold is megkapta a feladatokat. Neki természetesen a húgára kellett vigyázni, és megakadályozni, hogy meggondolatlanságokat csináljon.

Anya és apa távozása után az ikrek átköltöztek a nagyszülőkhöz. Este vidáman ültek le vacsorázni, mert az illatokból rájöttek, hogy nagymama almás pitét is sütött. Az almás pite iránti rajongás egyike volt azon kevés dolognak, amiben a testvérek egyetértettek…

Amikor Milla befalta a hatodik süteményt is, nagymama csak a fejét csóválta rosszallóan, de Arnold keményen rászólt.

– Hagyd abba a zabálást, Milla!

A kislány még nagy igyekezettel próbálta lenyelni az utolsó falatot, hogy méltó választ adjon a bátyjának, de nagyapa ellentmondást nem tűrően szólt rájuk.

– Fogmosás, és irány az ágy, gyerekek!

Arnold engedélyt kapott, hogy egy hálózsákban a tornácon töltse az éjszakát, és élvezze a tenger felől érkező frissítő szellő illatát. Milla, akit eltiltottak ettől a „fiús” programtól, persze duzzogott egy ideig, de aztán hamar elnyomta az álom.

Reggel a kislány – tőle nagyon szokatlan módon- korán ébredt. Gyorsan kiugrott az ágyból, és átviharzott a konyhán, ahol nagymama már jó ideje szorgoskodott.

– Szia nagyi! – köszönt sietve, de meg sem várva a választ, már szaladt is felkelteni a bátyját. Nem zavarta, hogy a fiú még javában alszik, a hálózsák mellé térdelve elkiáltotta magát.

– Ébredj tesó! Kitört a szabadság!

– Hol vagyunk? – kérdezte Arnold bágyadtan és a szemét dörzsölve.

– A nagyiéknál vagyunk, zsenikém! Ma van a szabadság első napja! – lelkendezett a húga.

– Milla!—kezdte a szokásos kioktatást az öt perccel idősebb „zseni”. – A szabadság bonyolult és összetett fogalom, és nem lehet….

A kislány azonban közbevágott.

– Arnold, ha nem hagyod abba ezt a tudományos baromkodást, akkor megmondom a szeplős Natinak, hogy szerelmes vagy belé!

A fiú pulykavörös arccal ugrott fel a fekhelyéről, és fenyegetően megindult az ijedten menekülő kislány felé.

– Ha meg mered tenni, akkor én meg apának mondom el, hogy mit csináltatok Rezes Ricsivel múltkor a tengerparton!—kiabálta a húga után, de Milla már a lépcsőn szaladt lefelé, aztán felkapta a biciklijét, és már tekert is a kikötő irányába.

A bátyja néhány pillanatig fejcsóválva nézett utána, de azonnal eszébe jutottak a szülők intelmei.

-Szia nagyi! Megyek Milla után! – kiáltott be a konyhába, aztán ő is kerékpárra pattant, és a húga után eredt. Most nagymamán volt a sor, hogy csóválja a fejét, de egy nagy sóhaj után

inkább folytatta a munkáját…

Milla meglepően gyorsan haladt. Arnoldnak erőlködnie kellett, hogy fokozatosan közelebb kerüljön hozzá. Már elhagyták a kikötőt, és a tengerpart keményebb talajú zakaszán

kerekeztek, ahol még nem vette át a homok az uralmat.

A kislány hirtelen leugrott a bicikliről, és futásnak eredt a tenger felé. A fiúnak megrándult a gyomra.

Mi a fenét akar ez a szédült tyúk?—gondolta, és ő is rohanni kezdett a testvére után.

Arnold egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a húga, tenyerét a homlokához tartva figyeli a tenger egy bizonyos pontját. A bátyja is meresztgetni kezdte a szemét abba az irányba, és észrevett egy fiút, aki úszva próbált kimenteni valamilyen állatot a tengerből.

– Mit csinálsz, te majom? – kiáltott egy nagyot Milla az éppen sekélyebb vízbe érő és az állattal kifelé kászálódó fiú felé.

-Nem tud válaszolni, mert még fuldoklik!— felelt levegő után kapkodva az egyszemélyes mentőosztag.

-Nem hozzá beszélek, hanem hozzád! Miért vitted be a tengerbe?-kérdezte felháborodottan a vitára mindig kész ifjú amazon, aki most vette csak észre, hogy tényleg egy kismajmot tart a karjában az ismeretlen.

A válaszra nem tudott figyelni, mert éppen akkor ért mellé a testvére. Ingerülten vonta kérdőre a húgát, miért nem segített már kihozni szegény állatot ahelyett, hogy vádaskodna.

De Milla most nem használta ki az alkalmat a szócsatára. Pillanatok alatt a fiú mellett termett, és szó nélkül cipelték együtt a partra, és fektették hanyatt a homokra a mozdulatlan kismajmot.

-Él még? – kérdezte aggodalmas arccal és lihegve Milla.

-Remélem!—mondta a fiú, miközben a kis állat fejét megemelve két ujját a majom ádámcsutkájára helyezte, és lefelé csúsztatta a légcső mentén.

-Megőrültél?—rivallt rá a kislány. – Nem fuldoklott még eleget?

Az idegen nem szólt semmit, és néhány másodpercig feszülten figyelt. Aztán nyugodt hangon megszólalt.

-A szíve dobog.—jelentette ki, és már emelte is fel a kis testet maga elé. A majom felsőtestét előre hajlítva ütni kezdte a hátát a lapockák között.

Millának a szava is elállt a felháborodástól. Oda akart szaladni, hogy kikapja az állatot a fiú kezéből, de az már egy újabb próbánál tartott. Összekulcsolta a kezét a kis csimpánz hasán, a bordái alatt, és hirtelen összeszorította, majd elengedte.

-Ezt meg ne próbáld még egyszer!—üvöltött felháborodva a srác fülébe a kislány, aztán a bátyjához fordult.

-Te meg mit állsz ott tátott szájjal? Gyáva nyúl vagy, ha ezt tűröd!

A fiúknak nem volt ideje válaszolni, mert a harmadik szorítás után a majom öklendezni kezdett, majd újra és újra víz buggyant ki a száján.

A hősies idegen óvatosan az oldalára fektette az elgyötörten pihegő kis testet, aztán ő is fáradtan nyúlt el a forró homokon.

Arnold úgy érezte, hogy ideje tennie valamit a mentőakció sikere érdekében, ezért gyorsan levette a pólóját, és a kis csimpánz feje alá helyezte. Aztán a húgához fordult.

-Szerintem itt az ideje, hogy bocsánatot kérj!—jelentette ki határozottan.

Milla fintorgott egyet, hogy időt nyerjen, és már éppen válaszolni akart, amikor hirtelen egy széles árnyék vetődött rájuk.

– Ez az én majmom!—szólalt meg egy rekedtes, mély hang.

2. FEJEZET

Milla és a fiúk ijedten néztek fel a föléjük magasodó alakra. Mivel a nap a szemükbe sütött, csak néhány másodperc múlva látták tisztán, hogy egy férfi áll mellettük, kopott tengerész egyenruhában, nagy szákállal, és füstölgő pipával a szájában.

A tengerész a kis csimpánzhoz lépett, határozott mozdulattal felkapta, és csak ennyit dörmögött: „Na, gyerünk!”

Az állat kétségbeesetten makogott, de a férfi nem törődött vele, hanem elindult a kövesút felé. A gyerekek most látták meg, hogy egy fehér furgon áll az út szélén.

– Hová viszi? – kiáltott utána Milla, aki elsőnek tért magához a meglepetésből.

Választ azonban nem kapott, a férfi meg sem fordult, csak dünnyögött valamit a mai ifjúság neveletlenségéről. Aztán cseppet sem gyengéden betette a kis állatot a kocsi hátuljába. Most a fiúk is felálltak, és el akartak indulni az út felé, de akkorra a tengerész beszállt a furgonba, és nagy sebességgel elhajtott.

Kis időre döbbent csend lett, majd megint Milla szólalt meg.

-Szerintem nem az övé a kis majom!

-Ez elhamarkodott következtetés —jelentette ki Arnold. – Azt viszont megállapíthatjuk, hogy az állat nem szereti ezt az embert. Ezért azt javaslom, hogy mutatkozzunk be, aztán tárgyaljuk meg a helyzetet!

– Egyetértek!—szólalt meg az ismeretlen. – David a nevem, és a városban töltöm a nyári szünetet a nagybátyáméknál.

Miután az ikrek is bemutatkoztak, megérdeklődték, hogy ki az említett nagybácsi. Hamar kiderült, ők is jól ismerik, mivel gyakran dolgozott együtt az apjukkal. A rokon ugyanis a vízi-mentők parancsnoka, így a tengerben fürdőzők baleseteinek sérültjeit gyakran ő és a csapata vitték be a kórházba.

-Így már értem, miért ismered olyan jól az elsősegély szabályait – mondta kissé elpirulva Milla.—Bocs, ha kicsit hangosabb voltam a kelleténél!

-Kicsit?—nevetett fel Arnold.—A hangodtól még a hullámok is visszaszöktek a tengerbe!

-Semmi gond!—mondta David, és rámosolygott Millára.—Inkább beszéljük meg, hogy mitévők legyünk! Nem tetszik nekem ez a mogorva tengerész. Egész biztosan valami rosszban sántikál!

-Ha meg akarunk tudni róla valamit, akkor először meg kell találnunk—gondolkozott hangosan Arnold.

-Ha nem mondod, sose jövünk rá, zsenikém!—szólt közbe gúnyosan Milla, de David ismét elejét vette a testvéri szócsatának.

-Igazad van, Arni haver!—kiáltotta lelkesen, és jókorát csapott Arnold vállára elismerésül.

-Követni fogjuk a vén gazembert!—tette hozzá elszánt arccal.

-Na jó, de hogyan?—aggodalmaskodott Milla. – Azóta már túl van árkon-bokron…

-Ez igaz! Éppen ezért induljunk azonnal! Egy ideig láttuk, hogy merre megy a furgon, aztán majd kérdezősködni fogunk—szólt határozottan David, és már pattant is fel a bicajára.

Milla is nyeregbe szállt, de Arnold nem mozdult, csak dörmögött valamit magában.

-Mi a baj, tesó?—fordult hátra a kislány.

– Mi a baj, mi a baj? Nem látod, hogy ez a vitamingolyó öt perc ismeretség után máris főnökösködik? Meg aztán miért szólít engem Arni havernek?

-Hm! Nekem szimpatikus a lelkesedése. Na, gyere, ne duzzogj már!—sürgette Milla, és Arnold lassan elindult a kövesút felé a biciklijét tolva.

Közben a másik két gyerek szorgalmasan pedálozott az úton arrafelé, amerre a tengerész kocsiját látták elhaladni. Milla csak nehezen tudta tartani az iramot a gyorsan haladó fiúval, de ezt a világért sem vallotta volna be. Szerencséjére David váratlanul megállt, és leszállt a járgányáról.

-Mi az, mi történt?—kérdezte a kislány lihegve.

-Nézd, itt van egy útelágazás balra. Nem tudom, hogy megnézzük-e, hova vezet, vagy menjünk tovább egyenesen.- válaszolt a fiú.

-Először is várjuk meg a lökött bátyámat! Már igazán ideérhetett volna!- mondta rosszallóan Milla.

-Nem akarok beleszólni, de úgy látom, sokat vitatkoztok—jegyezte meg David.

– Igen, mert olyan tudományoskodó! Mindig mindent meg akar magyarázni!

– Hallottam ám, amit rólam mondtál! Jó lenne, ha nem égetnél idegenek előtt!-hadarta Arnold, aki épp most fékezett le biciklijével Milláék mellett.

– Jól van, most nem ez a fontos, hanem az, hogy merre ment az öreg tengeri medve a kicsi majmócával! Inkább arra használd azt a fene nagy szürkeállományodat, hogy logikusan el tudjuk dönteni, merre menjünk!

Milla szavai azonban már nem jutottak el Arni füléig, mert ledobva kék bicaját az út szélére -indián főnök módjára – a földúton látható nyomokat vizsgálta.

-Ez itt két macskanyom, ez meg egy németjuhász lábnyoma. Mellette egy biciklinyom, és igen, ez egy nagyobb furgon keréknyoma. Ha ezt követjük, a kiserdőhöz vezető úton kell haladnunk egyenesen! Szerencsére ez egy eléggé félreeső út, ráadásul még alig jártak erre, így nem mosták el egymást a különböző nyomok.

-Bámulatos, milyen ügyes nagyfőnök vagy! Szólok is a szeplős Natinak, hogy nyugodtan beköltözhet az indián sátradba! – nézett fülig érő vigyorral bátyjára Milla.

Mielőtt Arni elvörösödött arccal visszavághatott volna, Dávid már indult is a kijelölt úton. A másik két gyerek is követte.

-Ismeritek ezt a környéket?- kérdezte David.

-Nem, ez az útvonal valahogy kiesett az eddigi bicajozásból – válaszolta Arnold, miközben szorgalmasan fürkészte a nyomokat.

Hamarosan beértek egy kiserdőbe. A földút egyre keskenyebb lett, és a nap is elbújt egy nagyobbacska felhő mögé. A lombok takarásában hűvösebbé és sötétebbé vált az erdő. Millának rossz érzése támadt, bár nem értette, hogy miért. Mindenesetre megnyugtató volt számára a két fiú jelenléte.

Hirtelen egy tisztáson találták magukat. Arnold továbbra is a nyomokat vizsgálta, de most tanácstalanul forgolódott, és a fejét csóválta.

-Mi a gond, Winnetou?- kérdezte David gúnyolódva.

-Nem látjátok?- csattant fel a nyomkeresés szakértője.- A jármű, aminek a nyomát követtük, itt a tisztáson megállt, forgolódott egy darabig, aztán ezen a másik földúton visszaindult az országútra.

-No, akkor induljunk utána! – sürgette David a testvéreket.

Arni azonban nem mozdult. A szemét a tisztás egy bizonyos pontjára szegezte.

-Nézzétek! – szólt komoly arccal. – Ez itt egy férficsizma nyoma! Ehhez a kis ösvényhez vezet… De nem lehet a tengerészé, mert nem friss. Legalább egynapos!

– Érdekes!- mondta elgondolkozva Arni. -Pedig a vén tengeri medve is csizmát hordott!

-Lehet, hogy nem az előbb járt erre, hanem korábban?- szólalt meg Milla, mint akinek fény gyúlt az agyában.

-Hölgyem, ön nemcsak szép, de okos is!- hajolt meg tréfásan a lány felé David, mintha színpadon állna.

Milla fülig pirult a jóképű fiú bókjától, de szerencséjére a testvére kiadta a jelszót.

-Kövessük a nyomot! – kiáltott fel, és élvezte, hogy most ő a vezető.

Mindhárman elindultak. Alig tettek néhány lépést, amikor erős füstszag csapta meg az orrukat, miközben az ösvény végén egy kis házat pillantottak meg.

-Ki gyújt be nyár közepén? – töprengett David.

Néhány lépés után odaértek a deszkákból összetákolt kerítéshez, és beláttak az udvarra. Rájöttek, hogy a füst nem a kéményből száll fel, hanem egy bogrács alatt égő tűzből a kis ház előtt.

Egy öregasszony éppen fát rakott a tűzre, aztán megigazította zilált ősz haján a sötétbarna kendőt.

-Tisztára, mint Jancsi és Juliska! – szólalt meg alig hallhatóan Milla.

A fiúk ránéztek, és valószínűleg nevetni kezdtek volna, de ebben a pillanatban hirtelen nagyot nyikorogva kinyílt a kapu, és merőkanállal a kezében, vállán egy fekete macskával kilépett rajta az öregasszony.

-A néni boszorkány? – szólalt meg önkéntelenül a kislány.

A nő éles hangon felkacagott, miközben egy németjuhász kutya vad csaholással elindult a gyerekek felé…

 

 

FELADAT

Sziasztok!

A februári feladatokat Milla küldi Nektek. Arnold még nem épült fel teljesen a balesete után, David pedig hazautazott egy időre a szüleihez. Maria néni üdvözöl Benneteket!

A határidő 2021. március 31.

A feladatlap kitöltéséhez kattints a linkre:

https://forms.gle/z5dq99mMhEYr9neH9